Három elváltozást találtak a Stanford Egyetem kutatói az úgynevezett krónikus fáradtság szindrómában szenvedők agyában. Ez áttörést jelent: az érintetteket nem kezelhetik tévesen hipochonderként.
A krónikus fáradtság szindróma (angolul rövidítve CFS) definíciója szerint extrém fáradtság, amely pihenésre, ágynyugalomra nem enyhül, fizikai és mentális aktivitás hatására viszont súlyosbodik” – írta korábban a HáziPatika.com szakértője, Dr. Boros Szilvia.
A rejtélyes kór tanulmányozásakor most nagy lépést tettek előre amerikai agykutatók, amiről a német Spiegel Online számolt be. A krónikus fáradtság szindróma által érintettek akár hónapokon át is kimerültek lehetnek, az alvás sem pihenteti őket. Eddig azonban megbízható diagnózist nehezen állítottak fel a specialisták. Agykutatók újabb megfigyelései ugyanakkor most áttörést hozhatnak. Így olyan emberek, akik eddig esetleg hiába kerestek megoldást, végre enyhet találhatnak, mert legalább könnyebben azonosítani lehet a problémájukat.
A CFS-ben szenvedőket ugyanis most már fiziológiai elváltozások alapján is diagnosztizálhatják. A Stanford University School of Medicine kutatócsoportja minderről a Radiology című szaklapban tett közzé tanulmányt. A Michael Zeineh irányította kutatók 15 beteg és 14 egészséges embert vizsgáltak meg, többek között magspin-tomográffal.
A CFS-szindrómában szenvedők agya három specifikus elváltozást mutat. Egyrészt kevesebb a fehérállományuk, mint az egészséges embereké. A fehérállomány elsősorban mielinhüvelyes idegrostokból áll (ezért is fehér a színe), amely a különböző agyi régiókat köti össze. A kisebb fehérállomány nem lepte meg a kutatókat, Zeineh szerint ugyanis már korábban feltételezték, hogy a kimerültségi szindróma valamiféle krónikus gyulladásos reakcióval függ össze, amely kihat a fehérállományra is.
A második eltérés már jobban meglepte a kutatókat. Az úgynevezett „diffúzió súlyozott magspin-tomográfia” révén (ez a vízmolekulák mozgásának kimutatására alkalmas módszer) a jobb agyféltekében specifikus elváltozásokat találtak. Egy idegköteg, a Fasciculus arcuatus, azaz az „ívelt rostköteg” – amely a homloklebenyt és a halántéklebenyt köti össze -, feltűnő jellegzetességeket mutatott, legalábbis a jobbkezeseknél. Ráadásul az elváltozás mértéke és a betegség súlyossága összefüggött egymással. (Ám, hogy ez pontosan milyen okokra vezethető vissza, egyelőre nem tisztázott.)
A harmadik feltűnő eltérés az egészséges emberekhez képest az volt, hogy a Fasciculus arcuatus környékén két ponton a szürkeállomány a betegeknél sűrűbbnek bizonyult.
A CFS-ben szenvedők diagnózisának megállapításához az kellett, hogy a páciens legalább hat hónapon keresztül kóros tüneteket mutasson. Azaz nem pihenteti az alvás, mind testi, mind szellemi fáradtságot tapasztalt nála az orvosa, s ezért a beteg teljesítménye is csökken. Mindehhez ízületi és fejfájás is társulhat, s a nyirokcsomók is megduzzadhatnak a kéz és a nyak tájékán.
„Mindez frusztráló a pácienseknek, mert fáradtnak érzik magukat, nem tudnak tisztán gondolkodni, és a tudomány sem tudta eddig eldönteni, hogy pontosan mi is játszódik le ilyenkor” – magyarázta Zeineh.
A mostani tanulmánynak nagy a jelentősége, mert ezek után ritkábban fordulhat elő, hogy a krónikus kimerültségben szenvedőket a tünetek megjelenésekor hipochonderként kezeljék, hiszen időben felismerhetők az elváltozások.
Jóllehet a tanulmány mindössze 15 betegre vonatkozik, az eljárás sokat ígér – mondta Zeineh. Az alkalmazott technika révén a CFS 80 százalékos sikerrel felismerhetővé vált. A kutatók hangsúlyozzák azonban: ez a tanulmány még csak a kezdet: a Stanford munkatársai folytatni kívánják a munkát és egy még nagyobb, még kiterjedtebb vizsgálatot szeretnének a közeljövőben elvégezni.
